Ki van a színfalak mögött?

Az alkotó nő - Mucsi Tina

Amikor évekkel ezelőtt újra feltámadt bennem az alkotási kedv, bátortalanul fogtam hozzá a keresgéléshez... Rajzolás, festés témakörben kutakodtam, de találtam egy felhívást, amiben egy fiatal nő azt ígérte, hogy egy egynapos, öt órás kurzuson feltámasztja a kreatív énemet, és egy speciális, egyedi technikát tanít meg. Ez volt a Rajzmeditáció.

Hogy miért őt választottam interjúalanynak, arra a válaszom aránylag igen egyszerű:
olyan emberi értéket képvisel, amiről érdemes beszélni.

Azon kívül, hogy beváltotta az első ígéretét, és nagyon sok alkalommal tanultunk-alkottunk, valami egyedit is képvisel:
támogat minden kezdőt, és tanítja a környezetét az elfogadásra, a toleranciára.
Ez nem az a divatos magamutogatás, hanem csak az a csendes magatartás, amivel képviseli ezeket az értékeket.

Az évek alatt azt gondoltam, hogy megismertem, de egy időmenedzsmentes workshop alkalmával, amit Tina tartott,
rá kellett jönnöm, hogy talán mégsem. Látom, amit ő látni enged, s kapom, ami nekem jár: egy kis boldogságot.

Mucsi Tina - Tina Rajztanodája

Milyen voltál gyereknek? Rajzoltál, festettél vagy csak az átlagos csinytevéseket követted el?

Mondhatni, burokban nevelkedtem, egy szerető, összetartó, kicsi családban. Se anyukámnak, se apukámnak nincs testvére, ráadásul első gyermek vagyok, öcsém 7 évvel fiatalabb. Így minden szeretetet, törődést elsőként és nagy mennyiségben megkaptam a szüleimtől és mind a négy nagyszülőmtől is, sok időt töltöttem velük. Nagyon szép gyerekkorom volt, nagyrészt egy akkor még falusias kisvárosban nőttem fel és a csepeli nagyszüleimnél is gyakran voltam.

Szerettem egyedül tenni-venni, rengeteget olvasni, szerettem csak úgy bóklászni is, mindkét részről nagy kertje volt a nagyszüleimnek, így sokszor akár órákig elpiszmogtam azzal, hogy megfigyeltem a bogarakat, a virágokat. Mindenhol volt egy-két barátnőm, akikkel nyaranta eljátszhattam. Rajzolni nagyon szerettem már akkor is, később pedig mindenféle divatos alkotó hobbit kipróbáltam, agyagoztam, szőttem, makraméztam, hímeztem, kötöttem, szalvétatechnikáztam, könyvet kötöttem, ami csak elérhető volt az iskolában vagy azon kívül is, abba én biztosan belekóstoltam!

Egyébként elég nagyszájú gyerek voltam, hangadó az osztályban, gyerekeknek és tanároknak is kéretlenül megmondtam a véleményemet, ebből néha voltak kisebb kellemetlenségeim, de alapvetően jó tanuló voltam és többnyire jól viselkedtem.

Milyen családból származól?
Anyukád már akkor is kreatív volt, vagy kettőtök művészi érdeklődése párhuzamosan alakult?

A családomban mindannyian gyári munkások, részben középvezetők voltak, így bár mindig mindenem megvolt, ami szükséges, igazán soha nem éltünk „nagylábon”.

Apukám a vasúnál dolgozott, így hálókocsival volt néhány utunk Európában, de nagyrészt inkább a szép balatoni nyarak rémlenek fel gyerekkoromból... Anyukám ruhagyárban volt technikus, úgy nőttem fel, hogy mindig láttam, ahogy otthon varr: nekem is csupa egyedi ruháim voltak. Mindig csodáltam, amikor valami szépség került ki a kezei közül, így ez észrevétlenül számomra is természetessé vált.
Nagymamáimat főként sütés-főzés közben, egyik nagypapámat pedig rendszeresen fafaragás közben tudtam megfigyelni, gyönyörű dísztárgyakat készített – azt gondolom, mindannyiuktól sokat kaptam az alkotás öröméből.

Anyukám viszonylag későn, csak 50 éves korában kezdett el olajjal festeni, de neki is voltak rendszeresen alkotó hobbijai ezelőtt is, amikkel megismertetett engem is, a scrapbookozással viszont például úgy 14 éve én ismertettem meg őt. Apukám viszont igazi rajztehetség, sajnos pár ifjúkori munkáján kívül nem sokat láttam tőle, neki nincs alkotó hobbija.

Milyen pályára készültél?

Sokféle pályára készültem, mindig valami más akartam lenni.
Így visszatekintve rendkívül nyitott és érdeklődő voltam, gyerekként még csak a természetemből fakadóan, később már tudatosan is és ez a mai napig tart. (Úgy huszonévvel ezelőtt az egyik barátnőm „a legsokoldalúbb embernek” nevezett, talán akkor szembesültem először azzal, hogy ez azért nem mindenkinek természetes.)

Gimnázium után német nyelvtanár lettem, majd később már munka mellett közgazdasági főiskolát is végeztem. Közben folyamatosan rajzoltam, festettem – nem jártam sehová és senkihez képzésekre, hanem lelkes autodidakta voltam, mint oly sok minden egyébben is. Volt egy halom könyvem (ugye akkor még az internetet nem vagy alig használtuk) és nagyon sokat csináltam és csináltam, ami éppen érdekelt, így az akvarellfestésbe is akkoriban kóstoltam bele magamtól először. Utána munka mellett okleveles feng shui tanácsadó lettem, mert a lakberendezés és a lélek rejtelmei is érdekeltek, később kineziológiát tanultam.

Úgy érzem, hogy mind a magánéletem, mind a hivatásom szempontjából az a pár év, amikor a kineziológiával, ezzel együtt önismerettel intenzíven foglalkoztam, fordulópontot jelentett: sok fölösleges téves hitrendszertől megszabadultam és új távlatok nyíltak az életemben. Felismertem, mit miért csinálok vagy nem csinálok, képes lettem nem-et mondani vagy olyan dolgokba komolyabban belevágni, amikbe korábban nem.

Mit gondoltál, amikor az állásodat feladtad? Mennyire volt támogató ebben a család?

Amikor a kislányom három éves lett - a nagyfiam akkor már hat volt –, akkor még egy német fordítóiroda budapesti irodáját vezettem és dönteni kellett, visszamegyek-e a korábbi kényelmes, biztonságos és egyébként nagyon kellemes félállásomba dolgozni. Minden anyuka álma egy ilyen... De én képes voltam nem-et mondani, otthagyni egy még félállásban is jól fizető, vezetői beosztást és inkább minden energiámmal az addig „mellékesen”, szabadidőben (még csak nem is félállásban) működtetett rajzos-festős cégemre koncentrálni. Ez azért egy elég nagy lépés volt, mert akkoriban még mindkétszer gyes-re is úgy mentem csak el, hogy előzetesen évekig gyűjtöttünk arra az időszakra, amikor majd kiesem a munkából...

Éjszakába nyúlóan dolgoztam ki a következő tanfolyamaimat, tanultam ki a honlapkészítést, készítettem el az első honlapomat. Hozzáértőktől tanultam tovább a marketinget, közben pedig szakmailag is képeztem magam, akkor már jártam pár tanfolyamon és minden akkor elérhető külföldi, online lehetőséget is kihasználtam, megvettem – nem is sorolom...

Már nem tudom így utólag, mikor aludtam, főleg, hogy mindezt kisgyerekek mellett csináltam. Sokat tanultam és gyakoroltam, képesítéseket szereztem például rajzelemzésből, művészetterápiából, közben a blogomon közösséget építettem - részben örömből és kedvtelésből, de egyre inkább tudatosan. A férjem, aki 25 éve a társam, mindenben mindig támogató volt az elejétől kezdve, bízott bennem és biztatott.

Hogyan vezetett az út Tina Rajztanodájáig? Itt a belső gondolkodásra fókuszálnék, hogy sokakat inspiráltál, követtek, akár utánoztak, hogy hogyan jutottál el a gyógyítás - gyógyógító rajzolás - alkotás folyamatám? Mi indikálta a változásokat?

A kineziológia kapcsolt össze komolyabban magával a rajzolással is úgy 13 évvel ezelőtt.

Egy jobb agyféltekés rajztanfolyammal indult minden, hiszen az ugyanúgy a két agyfélteke összehangolásáról (is) szól, mint a kineziológiai kezelések. Amikor ezt elvégeztem, úgy éreztem, hogy végre-valahára rátaláltam arra, ami körül mindig is „keringtem”... Ez egy elég komoly aha-élmény volt.

Annak idején ugyanis nyolcadikos koromban a kéttannyelvű gimnázium mellett egy művészeti iskolába is felvettek – a szüleim rám bízták a döntést és én akkor a nyelvet választottam... Ha nem oda megyek, akkor lehet, hogy hamarabb kötök ki a művészeti pályán, ilyen hatalmas vargabetűk nélkül, de például nem ismerem meg a férjemet. Semmi sem történik véletlenül.

Folyamatosan nyitottan élek és dolgozom jelenleg is, nagyon sok újdonságot beengedek, ami komolyan megszólít, azt kipróbálom, beleásom magam, szó szerint „elmerülök benne” teljesen, hetekig, hónapokig, van, amiben évekig is – van, hogy több mindenben párhuzamosan – és ha valami szenvedélyemmé válik, a magaménak érzem, azt később szívesen átadom másoknak is. Igyekszem a lényegét megtartva egyszerűsíteni, kevésbé tapasztaltak számára is elsajátíthatóvá, élvezhetővé, sikerélményeket nyújtóvá tenni az egyes témákat és területeket, ez az egyik fő célkitűzésem. Így volt ez például a zenrajzolással is, amiből a Rajzmeditáció programom született és amiből már évek óta egy franchise hálózatot működtetek, de így volt az útinaplózással, ami egy kiránduláson kezdődött és most már hét év alatt több száz tanítványom van belőle, országos követőtábora lett, belföldi-külföldi alkotótáborokat indítok erre alapozva, vagy így volt az ecsetfilces kalligráfiával is, amit már a tanítványaim kértek, amikor látták, hogy azzal is foglalkozom – annál is több év tanulás és gyakorlás kellett nekem hozzá, mire hitelesnek éreztem, hogy átadjam a tapasztalataimat és a tudásomat.

Rendkívül élvezem, hogy mindig megújulhatok, ha csak szeretném, azokkal a dolgokkal foglalkozhatom, amelyek aktuálisan megszólítanak és amennyiben a tanítványaimmal egy-egy témában egymásra találunk, szívesen tanulnak tőlem, sokan akár hosszú évek óta.

Most mennyire vagy a "helyeden"? Mennyire érzed jól maga d a bőrödben?

Úgy érzem, hogy most már régóta a helyemen vagyok, „a saját életemet élem” minden szempontból. Szerető, egészséges család vesz körül, ez mindenképpen a legfontosabb. Kevés dolog határolja be, mivel és mennyit foglalkozzam, maximálisan a magam ura vagyok, annyi időt szánok mindenre, amennyit szeretnék és jónak látok, legyen szó munkáról vagy szabadidőről. Bármit igazán szeretnék, az elérhető vagy megteremthető az életemben. Finomhangolásokra van csak szükség néha váratlan események miatt, amelyek mindig voltak, vannak és lesznek, de valahogy mindig megfelelő ritmusban tudom, tudjuk ezeket is kezelni.

A legnagyszerűbb pedig az, hogy nem csupán én és a szeretteim vannak jól, hanem a tanítványaimnak is sikerül sokszor olyan pluszt adnom, amivel elindíthatom vagy inspirálhatom, egy következő lépésben segíthetem őket, legyen számukra az alkotás csupán egy hobbi vagy váljon a rajzolás vagy a festés idővel szintén a hivatásukká. Utóbbi esetben különösen büszke vagyok rájuk.

Kutya kötelességemnek érzem, hogy azt a sok törődést, szeretet, elfogadást és figyelmet, amiben egész életemben részem volt, továbbadjam másoknak is és mind szakmailag, mind lelkileg segítsem azokat, akik rám találnak.