Teaidőben

Diákkoromban folyton szomorúsággal töltött el a hulló falevelek látványa, no persze nem annyira létfilozófiai kérdések marcangolták bensőm, sokkal inkább a közelgő feleltetések és vég nélküli magolások árnya lebegett felettem.

Azóta sok év eltelt, s bár nem hagytam fel végképp a tanulással, a sárguló levelek látványára még mindig bús borongás fog el, mintha valami visszavonhatatlanul véget érne, s ami után pótolhatatlan űr marad a lelkemben.

Pedig gyönyörű az őszi reggel. Korán indulunk, az autóút melletti mezőt tejfehér derengés vonja be, mint egy puha vattatakaró, amelyből időnként felsejlik egy-egy távoli facsoport homályba vesző kékje. A levegő friss, csípősen kellemes, enyhe füstszagot árasztanak a közeli település kéményei. Alig várom, hogy hazaérve elővegyem a teáskészletet, és bekucorodjak kedvenc fotelembe, könyvvel a kezemben, élvezni a tea illatát és aromáját, mindig valami újdonsággal kiegészítve, természetesen.

Mert a teaivásnak nálunk komoly szertartása van.

Először is más tea dukál nyáron, a rekkenő forróságban, megint más ősszel, mikor a sok tanulás után egy kis szellemi frissítőre vágyik az ember, de leginkább télen válik komoly ceremóniává, amikor a kinti hidegtől átfagyva, vacogva melengetjük ujjainkat a bögrén, s a tea fahéjas, sült almás párája összekeveredik az ánizsos, gyömbéres mézeskalácsok sütőből áradó édes illatfelhőjével.

Nyáron leginkább gyümölcsteát szoktunk készíteni. Csinos üvegcsékben tároljuk a gyümölcsdarabkákat, sárga, piros, bordó kavalkád a konyhaszekrényben. Valójában klasszikus értelemben nem nevezhetnénk teának, hiszen nem tartalmaznak tealeveleket, de a népnyelv ugyanúgy teának nevezi a főzetet. Néha átlátszó pohárban készül, hogy gyönyörködhessünk a bucira dagadó gyümölcshúsban, ahogy szép lassan átveszi a nedvességet, és egy színes örvényben engedi át aromáját a forrástól gyöngyöző víznek.

Különlegességnek számít a jázmintea, amellyel tibeti tartózkodásom alatt sokszor találkoztam. Előállításakor a jázmin szirmait keverik a hagyományos tealevelek közé, amíg az át nem veszi a virág jellegzetes aromáját. Nemcsak kiváló méregtelenítő, de élénkítő hatással is bír. Zsírbontó, immunerősítő és koleszterincsökkentő, gyógyító tulajdonsága miatt érdemes fogyasztani. Görcsös fájdalmak, izületi panaszok ellen is kiváló, de különleges illóolaja révén használják afrodiziákumként is. Kisebb porceláncsészékben tették elénk az asztalra, mindössze fél percig kellett áztatni. Nem szabad keverni, azzal csak a tannikus savak felszabadulását segítenénk elő, az igazi teaivók szerint ez szentségtörésnek számít. Kis citromszeletet kaptunk hozzá ízesítőnek, bár a jázmin aromája önmagában is kellemesnek bizonyult. Kínában hagyománynak számít a teafogyasztás, a repülőtereken sok helyen láthatók forró vizes állomások, ahol a termoszt meg lehetett tölteni, de a légikísérők is szó nélkül hozták az újabb és újabb forró vizes termoszt az utasoknak. Elsősorban zöld vagy Lapsang teát ittunk, ez utóbbit fenyőfa tűzön füstölik, ezáltal különleges aromát kölcsönözve neki. A hagyományos tibeti jakvajas teát azonban nem tudtam megszokni, bár hoztam haza kis csomaggal, ez a kulináris élmény továbbra is várat magára. Furcsának találtam még, hogy étkezések előtt forró vizet szolgáltak fel az emésztés megkönnyítése érdekében, ezt menet közben folyamatosan pótolták. Hazatérve próbálom ezt a szokást itthon is meghonosítani, amilyen marslakónak éreztem magam forró vizet szürcsölve, annyira hiányzik most az életemben, jó hatással volt a szervezetemre.

Lassan közeledik a bekuckózások időszaka. Már előkerestem a bögréket, teásdobozokat, mézadagoló kanalakat. Jólesik ismét a meleg szobából kifelé nézelődni, megnyugodni kicsit a rohanó hétköznapokban.

Illusztráció
Festmények: Hergovits Mariann, Mulik Tünde, Zombori Györgyi és Hódos Anita
Bögrék és párnák